Politológus: ha feszültebbé válik a helyzet, akkor Ukrajnában is sok mindenre gondolhatnak bizonyos vezetők a magyarokkal kapcsolatban
Erős kijelentést tett hétfő este a Hír TV Vezércikk című műsorában Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum, a CÖF alapítója.
Fricz Tamás azt mondta, hogy valóban rendkívüli helyzet alakult ki az orosz–ukrán háború miatt, és emiatt minden környékbeli országnak szüksége lesz erős hadseregre, „mert nem tudhatjuk, mi történik három hónap múlva”. Hozzáfűzte, ha valaki erős hadsereggel rendelkezik, akkor azzal egyben üzenni is lehet azoknak a környékbeli országoknak, amelyek 1-1 válságos helyzetben „negatív gondolatokat és elképzeléseket” fogalmazhatnának meg Magyarországgal szemben - írta az Index.
"Tehát gyakorlatilag az a tény, hogy erős hadserege van Magyarországnak, elrettentő, visszatartó gondolat lehet önmagában a szomszédjaink felé – mondta a politológus, majd Svájcot hozta fel ehhez hasonló példaként. Fricz Tamás ezután azzal folytatta: „Ebben a jelenlegi helyzetben alakulhatnak bárhogyan az események”, és előfordulhat az is, hogy „Ukrajna bizonyos helyzetben például arra gondol, hogy hát Magyarország neki túlságosan sok gondot okoz, vagy a kárpátaljai magyarokkal gondjaik vannak”, mint például a munkácsi turul szobor ügyében.
"Tehát ha feszültebbé válik a helyzet, akkor Ukrajnában is sok mindenre gondolhatnak bizonyos vezetők a magyarokkal kapcsolatban. Tehát nem árt ez a felkészültség, elvontan, szimbolikusan sem, és abszolút konkrétan sem" – fogalmazott Fricz Tamás a Hír TV adásában.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: