Ugrás a fő tartalomra

Ukrajna újjáépítéséhez ki kell dolgozni egy 21. századi Marshall-tervet

Oroszország megsemmisítette az ukrajnai energetikai infrastruktúra több mint egyharmadát - közölte Volodomir Zelenszkij ukrán államfő kedden egy berlini konferencián, amelyet az ország újjáépítéséről rendeztek.

Az Európai Bizottság és a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport közös szervezésű nemzetközi konferenciájára videón bekapcsolódó ukrán államfő kiemelte, hogy nem lehet megvárni a háború végét az újjáépítéssel, hanem minél hamarabb hozzá kell fogni mindannak helyreállításához, amit Oroszország "szisztematikusan lerombolt".

Oroszország "mindent tönkre tesz, hogy nehezebben vészeljük át a telet", és hogy Ukrajna ne tudja kibontakoztatni gazdasági képességeit - húzta alá Zelenszkij.

Mint mondta, az Ukrajnát támogató országok katonai segítségnyújtása már olajozottan működik, de az újjáépítést szolgáló erőfeszítéseket is szervezett mederbe kell terelni. Az együttműködés megszervezésére ki kell alakítani egy "platformot", és az átláthatóság érdekében az adományozó országok képviselőire kell bízni a helyreállítási alapok felügyeletét.

Arról is gondoskodni kell, hogy Ukrajna megkapja a költségvetési kiadások fedezéshez szükséges forrásokat. Ez 38 milliárd dollárt jelent 2023-ban - húzta alá.

Mindennek finanszírozásához fel kell használni a háború miatt befagyasztott külföldi orosz vagyont is, és a háború után jóvátételre kell kötelezni Oroszországot - tette hozzá.

Aláhúzta, hogy Ukrajna támogatása nem csupán áldozat, nem jótétemény, mert a "revansista" Oroszországnak ellenálló ország "az EU fizikai biztonságának garanciája", hosszabb távon pedig a közösség tagjaként nagyban hozzájárul majd az EU megerősítéséhez.

Példaként említette, hogy Ukrajna villamos energiát és földgázt is exportál majd, hozzásegítve az EU-t a kieső orosz import pótlásához. Ukrajnának a világ élelmezésében is fontos szerepe van, és élelmiszer-exportőrként "megakadályoz (az EU-ba irányuló) menekülthullámokat" - fejtette ki Volodmir Zelenszkij.

Olaf Scholz, a G7 csoport soros elnökségét adó Németország kormányfője a konferencia szünetében tartott tájékoztatón rámutatott, hogy a háborús károk értékéről szóló becslések igen eltérőek - az ukrán kormány szerint 750 milliárd dollár, a Világbank szerint 350 milliárd dollár a kár -, de az biztos, hogy "sok százmilliárd dollárról" van szó.

Ennek előteremtése és a helyreállítás végrehajtása több évtizedre szóló feladat, nagyságrendje a második világháború utáni nyugat-európai újjáépítési programhoz, a Marshall-tervhez fogható, ezért Ukrajna újjáépítéséhez ki kell dolgozni egy "21. századi Marshall-tervet".

Első lépésként létre kell hozni egy "inkluzív és átlátható adományozói platformot", amely összehangolja a finanszírozást és a pénzek felhasználását - fejtette ki a német kancellár, hozzátéve, hogy a munkába a nemzetközi pénzügyi intézményeket és a nemzeti fejlesztési bankokat is be kell vonni.

Mint mondta, a legfőbb cél a békés, szabad, demokratikus és jólétben élő Ukrajna, amelynek biztosított a területi épsége és a szuverenitása. Gondoskodni kell arról is, hogy az ország elinduljon az európai uniós csatlakozás útján, hiszen "Ukrajna jövője Európában van" - mondta Olaf Scholz.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kiemelte, hogy az újjáépítés "kolosszális feladat", és legalább három rétege van. Az első az ukrán államháztartás folyamatos támogatása, a "rendszeres és megbízható" pénzügyi segítség, amelynek révén Kijev teljesíteni tudja "legalább az abszolút minimumot", például ki tudja fizetni a tanárok bérét és a nyugdíjakat.

A második réteg a lakosságot sújtó orosz "terror" hatásainak ellensúlyozását szolgáló azonnali újjáépítési támogatás, amely nem csupán helyreállítást, például iskolák rekonstrukcióját jelenti, hanem "pragmatikus megoldásokat" is, vagyis például azt, hogy iskolabuszokkal támogatják az ukrán oktatási rendszer működőképességének fenntartását.

A harmadik réteg a hosszú távú újjáépítés, amelynek finanszírozását egyetlen ország, de még egy olyan közösség sem tudja megoldani egyedül, mint az Európai Unió, ezért mindenkire szükség van, aki kiáll Ukrajna mellett - mondta a bizottság vezetője.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy nem egyszerűen újjáépítésről van szó, hanem Ukrajna modernizálásáról, méghozzá az EU-s szabványoknak, elvárásoknak megfelelő módon, mert Ukrajna az EU tagjaként képzeli el a jövőjét.

Ugyanakkor rövid távú feladatok is vannak bőven, gondoskodni kell például arról, hogy "ne fagyjunk meg télen" - tette hozzá az ukrán kormányfő.

 Rámutatott, hogy Ukrajna katonai támogatására már van egy jól működő egyeztető fórum, az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi kapcsolattartó csoport (Ukraine Defense Copntact Group). A Ramstein németországi amerikai légitámaszponton tavasszal megalakított fórum mintájára kellene létrehozni az újjáépítési egyeztető platformot is, és az lenne a legjobb, ha az év végére már konkrét formát öltenének az erről szóló elképzelések - mondta Denisz Smihal. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csontos Karina, a Sztárban Sztár leszek! kárpátaljai tehetsége a nagylucskai szörnyű baleset egyik áldozata

Mint ismeretes, szörnyű baleset történt Nagylucskán pénteken a hajnali órákban: autómentőbe rohant bele egy személyautó. A baleset következtében a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette.  Kiderült, hogy az egyik elhunyt a Sztárban Sztár leszek! kárpátalajai versenyzője, Csontos Karina. A fiatal versenyző a show-ban a középdöntőig jutott.  Karina pár hete még a stúdióban bizonyított: Majka és Tóth Gabi pedig összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A top 12-be már nem jutott be, de sokan emlékezhetnek rá, itt megnézheti a fellépését.  Tóth Gabi is reagált a szönyű hírre: "Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!" - írta.  A Mukachevo.net információi szerint a tragikus balesetben Csontos Karinán kívűl egy 21 éves járőr, Ihor Marcsisak és egy 25 éves határőr, Jurij Baljuk vesztette életét. Őszinte részvétünk a tragikus balesetben elhunytak családt

Kárpátalja települései: Ismerje meg Bótrágy történetét

A helység már a XII. században létezett, s akkor a Betke család bírta, akitől Bánk bán veje, Simon kapta. Tőle elkobzás folytán az itteni birtok a koronára szállt, ám 1270-ben Rusdi Mihály kapta meg. Majd a terület második feleségének Berenczei Náné fiának tulajdonába került. Aztán a Lónyai család birtoka volt, így Bótrágyot ezen időszakban, mint a Nagy-Lónya uradalomhoz tartozó birtokot tartották számon. 1413-ban zálogcímen beiktatták négy itteni jobbágy-telek birtokába, amelyet Kereknyei Imre plébános és testvére Márton birtokoltak (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest.) Az 1567-ben átvonuló tatárok a helységet megkímélték, a körülötte talált tanyákat azonban felégették. Ekkor 7 kapu találtatott itt, majd 1600-ban 6 után vetettek ki adót (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest). A XVI. század első felében a község lakói előbb az evangél

Lengyelország 50 Krab lánctalpas önjáró tüzérségi löveget ad el Ukrajnának

Lengyelország 50 Krab lánctalpas önjáró tüzérségi löveget ad el Ukrajnának, a 630 millió dollárnak megfelelő értékű ügyletről Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő számolt be keddi sajtóértekezletén. A közép-lengyelországi Huta Stalowa Wola városban a Jacek Sasin kormányfőhelyettes, kincstárügyi miniszter és Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter részvételével szervezett sajtókonferencián Morawiecki az utóbbi harminc év egyik legnagyobb lengyel fegyverszállítási ügyletének nevezte a múlt héten Kijevben, a lengyel-ukrán kormányközi konzultációk során aláírt megállapodást. A beszerzést Ukrajna részben az Európai Unió eszközeiből, részben az állami költségvetésből fedezi - közölte Morawiecki. A Dziennik Gazeta Prawna (DGP) lengyel napilap múlt heti értesülése szerint az első 18 Krab-tarackot múlt héten továbbították Ukrajnának a lengyel hadsereg készleteiből. Az ügylet hátramaradt részét néhány hónapon belül véglegesítik - írta a DGP. A 40 kilométeres hatósugarú Krab önjáró tüzérségi lö

Az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező hadköteles férfiak figyelmébe!

Ukrajna jogszabályai szerint a kettős állampolgárság nem elismert Ukrajnában. Ukrajna állampolgárának számít az a kettős állampolgárságú személy, aki ukrán állampolgársággal is rendelkezik. A hadköteles férfiaknak hadiállapot idején k ettős állampolgárként az ukrán határt átlépni magyar útlevéllel nem lehet. Csak akkor van erre lehetőség, ha a kettős állampolgár lemond az ukrán állampolgárságáról. Azonban csak onnantól kezdve lehet használni az ukrán határátlépéshez a magyar útlevelet, ha az ukrán állampolgárságról való lemondással kapcsolatos kérvényt Ukrajna elnöke is jóváhagyta. Az ukrán állampolgárság elvesztésének és megszüntetésének okait Ukrajna állampolgárságról szóló törvényének 18. és 19. cikke határozza meg.  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Tájékoztató: így hagyhatják el törvényesen Ukrajnát a hadköteles férfiak

Ukrajnában a hadköteles férfiak bizonyos esetekben elhagyhatják az országot hadiállapot idején. Így például, ha gyereket vagy rászorulót kísérnek. A Védelmi Minisztérium az Állami Határőrszolgálattal és a Szociálpolitikai Minisztériummal közösen speciális útmutatót készített számukra a határátlépéshez szükséges dokumentumok feltüntetésével – közölte az Ukrajinszka Pravda életmódmagazinja, a Zsittya Olena Zelenszka, a first lady nyomán. „Azok a férfiak, akik külföldre evakuálva kénytelenek menteni szeretteiket, számos kérdéssel és félreértéssel szembesülnek. És jobb tisztázni ezeket, még mielőtt beszélnek a határőrökkel. A pontatlanságok egyértelműsítése érdekében átfogó útmutatót készítettünk az államhatár átlépéséhez a gyermekeket és más személyeket kísérő hadköteles korú férfiak számára” – mondta el az elnök felesége. Az összeállítás azokat az eseteket veszi sorra, amikor a 18 és 60 év közötti férfiak elhagyhatják az országot. Ezen a linken megtalálják a határátlépéshez szükséges d

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Kárpátalja települései: Ismerje meg Csonkapapi történetét

Csonkapapi magyar település a Beregszászi járásban, Beregszásztól 25 kilométerre. Kárpátalja délnyugati részében, Magyarország határa mentén terül el. A település határai: északról Som, keletről Mezőkaszony , délről az ukrán–magyar határ, délnyugatról Kispapi, nyugatról Hetyen. A község környéke sík jellegű, amit csak a közeli kaszonyi dombok zavarnak meg. A községet átszelő Micz-patak hosszan tartó aszályos nyárakon kiszárad. Nevét az oklevelek először 1261-ben említették Pop néven. A Papi helynév tulajdonképpeni értelme "papé, pap birtoka, papi birtok". Ez valószínűleg Haraszti Erasmus katolikus papra utal, mivel a község egy ideig az ő birtoka volt. Mondák szólnak egy befejezetlen, csonka templomról, ami után talán a nevét kapta volna, de neve régebbi eredetű. Ugyanis azt tartja a szájhagyomány, hogy eredetileg két település volt, Csonkás és Papi. Csonkás szinte teljesen elnéptelenedett az 1241-1242-es tatárjárás következtében. Lakossága Papiba menekült, mivel az fallal me