Ukrajnában jelenleg szükség van a katonai egységek állományának feltöltésére, ezért folytatódik a mozgósítás, és minden hadkötelesnek számítania kell arra, hogy behívót kap – jelentette be hétfőn Jurij Makszimiv ezredes, a kijevi városi toborzóközpont parancsnoka egy televíziós műsorban.
„Szükség van további létszámnövelésre, feltöltésre. Növelnünk kell a potenciált, növelni kell az állományt. Mindannyian látjuk, hogy hadseregünk bizonyos irányokban magabiztosan hajt végre támadó műveleteket. Természetesen jelentős létszámú védelemre van szükségünk. Úgy gondolom, hogy a mozgósítás folytatódni fog. Ez szükségszerű.” - idézte az ezredest az RBK-Ukrajina hírportál.
A parancsnok annak a reményének adott hangot, hogy 2023-ban Ukrajna győzelmet arat, és minden ellenséget megsemmisít. Hisz abban, hogy jövőre is folytatódnak a mozgósítási intézkedések - tudatta a Kárpát.in.ua. Amíg Ukrajna háborúban áll, a személyi állományt nemcsak a védelemre, hanem a területek felszabadítására irányuló offenzívára is készíteni kell – tette hozzá.
„Minden 60 év alatti férfinak várnia kell a behívót. Vagyis azoknak, akik hadkötelesek” – mutatott rá az ezredes. Azt is megjegyezte, hogy a behívók kézbesítési helyére vonatkozóan nincsenek tilalmak. „Igen, a törvény nem mondja ki, hogy például csak otthon vagy munkahelyen vagy szórakozóhelyen lehet behívót átadni. A törvény a behívó kézbesítését írja elő” – emlékeztetett. „A mozgósítás során a sorkatonai szolgálat alóli kibúvás 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – figyelmeztetett Jurij Makszimiv ezredes.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: