Ugrás a fő tartalomra

Az amerikai hadsereg volt parancsnoka elmondta, szerinte mikor ér véget a háború Ukrajnában

Annak ellenére, hogy az ukrán fegyveres erők ellentámadása a front különböző részein lelassult, az ukrán védők fokozatosan felszabadítják az orosz megszállók által elfoglalt területeket. Ukrajna teljes megszállásmentesítése 2023 nyarára fejeződik be. Ezt Ben Hodges, az amerikai hadsereg volt parancsnoka jelentette ki az Unian hírügynökség szerint, az Amerika Hangja adásában.

„Ukrajna természetesen vissza fogja állítani a szuverenitását az egész területe felett, beleértve a Krímet is. Arra számítok, hogy ez jövő év nyarára megtörténik. De előtte, az év végéig a fegyveres erők visszaszorítják az orosz hadsereget arra a vonalra, amelyen februárban álltak. És akkor elkezdik mérlegelni a Krím felszabadításának előkészítéséhez szükséges lépéseket” – mondta Hodges. A tábornok úgy véli, hogy télen az ukrán fegyveres erők kedvezőbb körülmények között lesznek, mint az orosz csapatok, mivel a harcok a szülőföldjükön folytatódnak, a hátországban élő ukrán lakosság támogatásával. Ezenkívül az ukránok számára előnyös lesz a nyugati partnerek magas szintű motivációja és segítsége - írta a Mandiner.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kárpátalja települései: Ismerje meg Bótrágy történetét

A helység már a XII. században létezett, s akkor a Betke család bírta, akitől Bánk bán veje, Simon kapta. Tőle elkobzás folytán az itteni birtok a koronára szállt, ám 1270-ben Rusdi Mihály kapta meg. Majd a terület második feleségének Berenczei Náné fiának tulajdonába került. Aztán a Lónyai család birtoka volt, így Bótrágyot ezen időszakban, mint a Nagy-Lónya uradalomhoz tartozó birtokot tartották számon. 1413-ban zálogcímen beiktatták négy itteni jobbágy-telek birtokába, amelyet Kereknyei Imre plébános és testvére Márton birtokoltak (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest.) Az 1567-ben átvonuló tatárok a helységet megkímélték, a körülötte talált tanyákat azonban felégették. Ekkor 7 kapu találtatott itt, majd 1600-ban 6 után vetettek ki adót (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest). A XVI. század első felében a község lakói előbb az evangél

Csontos Karina, a Sztárban Sztár leszek! kárpátaljai tehetsége a nagylucskai szörnyű baleset egyik áldozata

Mint ismeretes, szörnyű baleset történt Nagylucskán pénteken a hajnali órákban: autómentőbe rohant bele egy személyautó. A baleset következtében a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette.  Kiderült, hogy az egyik elhunyt a Sztárban Sztár leszek! kárpátalajai versenyzője, Csontos Karina. A fiatal versenyző a show-ban a középdöntőig jutott.  Karina pár hete még a stúdióban bizonyított: Majka és Tóth Gabi pedig összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A top 12-be már nem jutott be, de sokan emlékezhetnek rá, itt megnézheti a fellépését.  Tóth Gabi is reagált a szönyű hírre: "Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!" - írta.  A Mukachevo.net információi szerint a tragikus balesetben Csontos Karinán kívűl egy 21 éves járőr, Ihor Marcsisak és egy 25 éves határőr, Jurij Baljuk vesztette életét. Őszinte részvétünk a tragikus balesetben elhunytak családt

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Milyen korlátozásokkal jár a hadiállapot?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök február 24-én hadiállapotot hirdetett Ukrajna egész területére. Mi az a hadiállapot? A hadiállapot jogrendjéről szóló törvény értelmében a hadiállapot Ukrajnában olyan különleges jogrend, amelyet fegyveres agresszió vagy támadás veszélye, Ukrajna függetlensége, területi integritása veszélyeztetettsége esetén vezetnek be az országban vagy annak egyes régióiban, biztosítva az illetékes állami szerveknek a fenyegetés elhárításához, a fegyveres agresszió visszaveréséhez és a nemzetbiztonság védelméhez szükséges jogosítványokat. Azokon a területeken, ahol hadiállapotot vezettek be, ideiglenes állami szervek – katonai közigazgatások – alakíthatók. A hadiállapot bevezetésének rendje A hadiállapot bevezetésére a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) tesz javaslatot az elnöknek. Ukrajna elnöke rendeletet ad ki a hadiállapot bevezetéséről, és az erre vonatkozó határozattervezetet megfontolásra a Legfelső Tanács elé terjeszti. A Legfelső Tanács legfeljebb két

Ursula von der Leyen: Kanada megmentette Ukrajnát

A Krím félsziget 2014-es elcsatolása után az ukrán erőknek nyújtott kanadai kiképzés kulcsfontosságúnak bizonyult az Oroszország által egy évvel ezelőtt indított ukrajnai háború korai szakaszában – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke Ottawában. Von der Leyen ebben a tisztségében először tesz hivatalos látogatást az észak-amerikai országban. Az ukrajnai háborúról, a kereskedelemről és a transzatlanti kérdésekről folytat megbeszéléseket Kanadában és az Egyesült Államokban, pénteken Joe Biden amerikai elnökkel is találkozik Washingtonban. „Nem tudom eléggé hangsúlyozni: Kanada megmentette Ukrajnát” – mondta a kanadai parlamentben tartott beszédében. Hozzáfűzte: a kanadaiak „másokat, köztük sok európait megelőzve felismerték az ukrajnai események horderejét”, és a „kötelességen túlmutató” választ adtak a háborúra. Ursula von der Leyen szerint „a teljes körű orosz invázió megindítását követő órákban tavaly létfontosságúnak bizonyult” az ottawai kormány dönté

Tájékoztató: így hagyhatják el törvényesen Ukrajnát a hadköteles férfiak

Ukrajnában a hadköteles férfiak bizonyos esetekben elhagyhatják az országot hadiállapot idején. Így például, ha gyereket vagy rászorulót kísérnek. A Védelmi Minisztérium az Állami Határőrszolgálattal és a Szociálpolitikai Minisztériummal közösen speciális útmutatót készített számukra a határátlépéshez szükséges dokumentumok feltüntetésével – közölte az Ukrajinszka Pravda életmódmagazinja, a Zsittya Olena Zelenszka, a first lady nyomán. „Azok a férfiak, akik külföldre evakuálva kénytelenek menteni szeretteiket, számos kérdéssel és félreértéssel szembesülnek. És jobb tisztázni ezeket, még mielőtt beszélnek a határőrökkel. A pontatlanságok egyértelműsítése érdekében átfogó útmutatót készítettünk az államhatár átlépéséhez a gyermekeket és más személyeket kísérő hadköteles korú férfiak számára” – mondta el az elnök felesége. Az összeállítás azokat az eseteket veszi sorra, amikor a 18 és 60 év közötti férfiak elhagyhatják az országot. Ezen a linken megtalálják a határátlépéshez szükséges d

Kárpátalja települései: Ismerje meg Csonkapapi történetét

Csonkapapi magyar település a Beregszászi járásban, Beregszásztól 25 kilométerre. Kárpátalja délnyugati részében, Magyarország határa mentén terül el. A település határai: északról Som, keletről Mezőkaszony , délről az ukrán–magyar határ, délnyugatról Kispapi, nyugatról Hetyen. A község környéke sík jellegű, amit csak a közeli kaszonyi dombok zavarnak meg. A községet átszelő Micz-patak hosszan tartó aszályos nyárakon kiszárad. Nevét az oklevelek először 1261-ben említették Pop néven. A Papi helynév tulajdonképpeni értelme "papé, pap birtoka, papi birtok". Ez valószínűleg Haraszti Erasmus katolikus papra utal, mivel a község egy ideig az ő birtoka volt. Mondák szólnak egy befejezetlen, csonka templomról, ami után talán a nevét kapta volna, de neve régebbi eredetű. Ugyanis azt tartja a szájhagyomány, hogy eredetileg két település volt, Csonkás és Papi. Csonkás szinte teljesen elnéptelenedett az 1241-1242-es tatárjárás következtében. Lakossága Papiba menekült, mivel az fallal me