Ugrás a fő tartalomra

Erkölcsi értékrendjét népszerűsítené Vlagyimir Putyin

A hagyományos erkölcsi és szellemi értékek biztosítják Oroszország egységét és segítik szuverenitásának védelmét, ezért meg kell őrizni és meg kell erősíteni őket. Ezt tartalmazzák egyebek között azok a vonatkozó állami politikai alapelvek, amelyeket szerdán hagyott jóvá Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A politika céljai között szerepel egyebek között az értékek nemzedékről nemzedékre való átadása, a "destruktív" ideológia terjedésének megakadályozása, valamint Oroszországnak a hagyományos értékek őrzőjeként és védelmezőjeként való megjelenítése a nemzetközi színtéren. A szakpolitikai keret szükség esetén hatévente kiigazítható lesz.

A dokumentum értelmében az erkölcsi értékek olyan, "az Oroszország polgárainak szemléletét formáló, nemzedékről nemzedékre öröklődő, az összorosz állampolgári identitás és az ország egységes kulturális terének alapját képező, a polgári egységet erősítő erkölcsi irányelvek, amelyek Oroszország többnemzetiségű népének szellemi, történelmi és kulturális fejlődésében találták meg egyedi, jellegzetes kifejeződésüket".

Az alapelvek szerint ilyen értékek közé tartoznak az élet, a méltóság, az emberi jogok és szabadságjogok, a hazaszeretet, a polgáriasultság, a haza szolgálata és a sorsáért való felelősség, a magas erkölcsi eszmények, az erős család, az alkotómunka, a szellemiek elsőbbsége az anyagiakkal szemben, a humanizmus, az irgalom, az igazságosság, a kollektivizmus, a kölcsönös segítségnyújtás és kölcsönös tisztelet, a történelmi emlékezet és a nemzedékek folytonossága, valamint Oroszország népeinek egysége.

A dokumentum a hagyományos értékeket fenyegető veszélyek közé sorolja az Egyesült Államok és más barátságtalan államok, valamint a szélsőséges és terrorista szervezetek, illetve egyes transznacionális vállalatok intézkedéseit. Megfogalmazói szerint "az Oroszország polgáraira gyakorolt destruktív ideológiai befolyásolás veszélyt jelent az ország demográfiai helyzetére".

Az alapelvek szerint a hagyományos értékek védelme érdekében aktualizálni kell a stratégiai tervezés dokumentumait, tárcaközi koordinációt kell folytatni, javítani kell a kulturális és oktatási projektek állami támogatásának rendszerét, csakúgy, mint a gyermekek és fiatalok nevelési formáit és módszereit. A tudományos, oktatási, felvilágosító és kulturális szervezeteknek hatékonyabban kell fellépniük a történelemhamisítással szemben.

Az államnak a dokumentum értelmében tudományos kutatási megrendeléseket kell kidolgoznia, információs és módszertani anyagok, irodalmi és művészeti alkotások létrehozását kell biztosítania, a hagyományos értékek megőrzését és népszerűsítését célzó szolgáltatásokat kell nyújtania, valamint ellenőriznie kell az állami megrendelések végrehajtásának minőségét. Az állami feladatok között szerepel továbbá a polgári egység erősítése, a történelmi emlékezet megőrzése, a történelemhamisítási kísérletek elleni fellépés, a tradicionális értékek szerepének megerősítése a köztudatban, és a destruktív ideológia terjedése elleni fellépés. Szükséges továbbá az állami projektek és a civil társadalmi intézmények támogatása a hazafias nevelés területén, a hagyományos felekezetek vallási szervezeteinek támogatása, a kulturális örökség védelme, az orosz nyelv védelme és támogatása, illetve a trágárság és az idegen szavak túlzott használatának megakadályozása.

Az alapelvek között szerepel továbbá Oroszország világban betöltött szerepének erősítése, valamint az eredeti egyetemes értékeken alapuló hagyományos orosz szellemi és erkölcsi értékrend népszerűsítése. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csontos Karina, a Sztárban Sztár leszek! kárpátaljai tehetsége a nagylucskai szörnyű baleset egyik áldozata

Mint ismeretes, szörnyű baleset történt Nagylucskán pénteken a hajnali órákban: autómentőbe rohant bele egy személyautó. A baleset következtében a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette.  Kiderült, hogy az egyik elhunyt a Sztárban Sztár leszek! kárpátalajai versenyzője, Csontos Karina. A fiatal versenyző a show-ban a középdöntőig jutott.  Karina pár hete még a stúdióban bizonyított: Majka és Tóth Gabi pedig összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A top 12-be már nem jutott be, de sokan emlékezhetnek rá, itt megnézheti a fellépését.  Tóth Gabi is reagált a szönyű hírre: "Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!" - írta.  A Mukachevo.net információi szerint a tragikus balesetben Csontos Karinán kívűl egy 21 éves járőr, Ihor Marcsisak és egy 25 éves határőr, Jurij Baljuk vesztette életét. Őszinte részvétünk a tragikus balesetben elhunytak családt

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező hadköteles férfiak figyelmébe!

Ukrajna jogszabályai szerint a kettős állampolgárság nem elismert Ukrajnában. Ukrajna állampolgárának számít az a kettős állampolgárságú személy, aki ukrán állampolgársággal is rendelkezik. A hadköteles férfiaknak hadiállapot idején k ettős állampolgárként az ukrán határt átlépni magyar útlevéllel nem lehet. Csak akkor van erre lehetőség, ha a kettős állampolgár lemond az ukrán állampolgárságáról. Azonban csak onnantól kezdve lehet használni az ukrán határátlépéshez a magyar útlevelet, ha az ukrán állampolgárságról való lemondással kapcsolatos kérvényt Ukrajna elnöke is jóváhagyta. Az ukrán állampolgárság elvesztésének és megszüntetésének okait Ukrajna állampolgárságról szóló törvényének 18. és 19. cikke határozza meg.  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Kárpátalja települései: Ismerje meg Csonkapapi történetét

Csonkapapi magyar település a Beregszászi járásban, Beregszásztól 25 kilométerre. Kárpátalja délnyugati részében, Magyarország határa mentén terül el. A település határai: északról Som, keletről Mezőkaszony , délről az ukrán–magyar határ, délnyugatról Kispapi, nyugatról Hetyen. A község környéke sík jellegű, amit csak a közeli kaszonyi dombok zavarnak meg. A községet átszelő Micz-patak hosszan tartó aszályos nyárakon kiszárad. Nevét az oklevelek először 1261-ben említették Pop néven. A Papi helynév tulajdonképpeni értelme "papé, pap birtoka, papi birtok". Ez valószínűleg Haraszti Erasmus katolikus papra utal, mivel a község egy ideig az ő birtoka volt. Mondák szólnak egy befejezetlen, csonka templomról, ami után talán a nevét kapta volna, de neve régebbi eredetű. Ugyanis azt tartja a szájhagyomány, hogy eredetileg két település volt, Csonkás és Papi. Csonkás szinte teljesen elnéptelenedett az 1241-1242-es tatárjárás következtében. Lakossága Papiba menekült, mivel az fallal me

A magyargyűlölő Irina Farion kikelt az oroszul beszélő ukrán menekültek ellen

Az ukrán menekülteknek fel kell hagyniuk azzal, hogy Lengyelországban oroszul beszélnek, mert indokot szolgáltatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadására, ahogy ezt az orosz ajkúak már megtették Ukrajna esetében – közölte Irina Farion, volt parlamenti képviselő, lembergi egyetemi docens a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében . A Szvoboda Párt egykori képviselője élesen kikelt az ukrán menekültek ellen, mert oroszul beszélnek Lengyelországban. Szerinte az orosz nyelv használatával az ukrán menekültek indokot szolgáltathatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadásához, ahogy ezt az orosz anyanyelvűek már megtették Ukrajna esetében - írta a Kárpát.in.ua. Farion hangsúlyozta: „Lengyelországot sokkolta a tény, hogy az ukrán menekültek Putyin nyelvén beszélnek. Ezért Lengyelország már gyakorolja a riasztás, felismerve, hogy Putyin jön, hogy felszabadítsa az orosz ajkú lakosságot.” Az egyetemi docens azt üzente az országot elhagyóknak: „hallgassatok ide, menekültek, hagyjátok abba

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének