Ugrás a fő tartalomra

G7 csoport: az ukrajnai polgári infrastruktúra rendszerszerű rombolása háborús bűncselekmény, és nem maradhat büntetlenül

Fel kell tárni az Oroszország Ukrajna elleni háborújában elkövetett háborús bűncselekményeket, és felelősségre kell vonni az elkövetőket, a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport tagjai ezért megerősítik az egymás közti igazságügyi együttműködést és az ukrajnai szervek támogatását - közölték Berlinben.

A hetek igazságügyi minisztereinek kétnapos konferenciája után tartott tájékoztatón a soros elnök Németország igazságügyi minisztere, Marco Buschmann kiemelte, hogy az ukrajnai polgári infrastruktúra rendszerszerű rombolása is háborús bűncselekmény, és nem maradhat büntetlenül.

Mint mondta, a G7 csoport gazdaságilag erős országok közössége, de "értékközösség is, amely elkötelezett a liberális demokrácia, a nemzetközi humanitárius jog és az emberi jogok mellett", ami azt is jelenti, hogy a fegyveres konfliktusok szabályainak megsértői a hetek "egységes és határozott fellépésére" számíthatnak.

Hozzátette: a tanácskozáson nagy egyetértés mutatkozott abban is, hogy az orosz vezetést is felelősségre kell vonni.

A hetek megállapodása alapján minden tagország igazságügyi rendszerében kijelölnek egy kapcsolattartó intézményt, amelynek feladata az egymás közti, valamint az ukrán igazságügyi szervekkel és a civil szervezetekkel folytatott együttműködés összehangolása és megerősítése. A közös munka célja a háborús bűncselekmények feltárása, dokumentálása és az elkövetők felelősségre vonása.

Mindez évekig, akár évtizedekig tarthat, de a G7 csoport "felkészült és kitartó" - jelentette ki Marco Buschmann.

A tanácskozásról kiadott közös nyilatkozatukban a hetek igazságügyi miniszterei hangsúlyozták: Oroszország "durván megsérti a nemzetközi jogot" az Ukrajna elleni támadással, így a többi között a civilek és hadifoglyok legyilkolásával, a gyermekek elhurcolásával, "a kritikus infrastruktúrák elleni szisztematikus és célzott támadásokkal" és a konfliktushoz kapcsolódó szexuális bűncselekményekkel.

Ezek a háborús bűnök és egyéb jogsértések nem maradhatnak büntetlenül - írták, kiemelve: közös cél, hogy törvényes eljárással elszámoltassák a felelősöket és igazságot szolgáltassanak az áldozatoknak és a túlélőknek.

Németországban a szövetségi legfőbb ügyész már a háború első napjaiban, március elején eljárást indított az Ukrajna elleni támadással összefüggő háborús bűncselekmények bizonyítékainak összegyűjtésére. Az eljárás tényfeltárást jelent, a munka során bizonyítékokat gyűjtenek, hogy szükség esetén felléphessenek az elkövetőkel szemben. Az adatok összegyűjtésébe igyekeznek bevonni a Németországba menekült ukránokat is.

Az eljárás alapja a nemzetközi büntetőjog azon előírása, hogy a háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében nemcsak az érintett, hanem úgynevezett harmadik országok hatóságai is felléphetnek. A szövetségi legfőbb ügyészség ennek alapján törekedik a Bassár-el Aszad vezette szíriai rezsimhez köthető bűncselekmények feltárására és az elkövetők felelősségre vonására is. Több ügyben már ítéletet is hoztak német bíróságok.

A G7 csoport informális egyeztető fórumként működik, az Egyesült Államokat, Franciaországot, Japánt, Kanadát, Nagy-Britanniát, Németországot és Olaszországot, valamint megfigyelő státuszban az Európai Uniót mint nemzetek feletti intézményt fogja össze.

A fórum 1975 óta működik, és 1998-ban tagjai közé fogadta Oroszországot, így átalakult G8 csoporttá. Azért működik mégis G7 csoportként, mert Oroszország tagságát 2014-ben a Krím félsziget nemzetközi jogot sértő bekebelezése miatt felfüggesztették.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csontos Karina, a Sztárban Sztár leszek! kárpátaljai tehetsége a nagylucskai szörnyű baleset egyik áldozata

Mint ismeretes, szörnyű baleset történt Nagylucskán pénteken a hajnali órákban: autómentőbe rohant bele egy személyautó. A baleset következtében a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette.  Kiderült, hogy az egyik elhunyt a Sztárban Sztár leszek! kárpátalajai versenyzője, Csontos Karina. A fiatal versenyző a show-ban a középdöntőig jutott.  Karina pár hete még a stúdióban bizonyított: Majka és Tóth Gabi pedig összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A top 12-be már nem jutott be, de sokan emlékezhetnek rá, itt megnézheti a fellépését.  Tóth Gabi is reagált a szönyű hírre: "Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!" - írta.  A Mukachevo.net információi szerint a tragikus balesetben Csontos Karinán kívűl egy 21 éves járőr, Ihor Marcsisak és egy 25 éves határőr, Jurij Baljuk vesztette életét. Őszinte részvétünk a tragikus balesetben elhunytak családt

Az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező hadköteles férfiak figyelmébe!

Ukrajna jogszabályai szerint a kettős állampolgárság nem elismert Ukrajnában. Ukrajna állampolgárának számít az a kettős állampolgárságú személy, aki ukrán állampolgársággal is rendelkezik. A hadköteles férfiaknak hadiállapot idején k ettős állampolgárként az ukrán határt átlépni magyar útlevéllel nem lehet. Csak akkor van erre lehetőség, ha a kettős állampolgár lemond az ukrán állampolgárságáról. Azonban csak onnantól kezdve lehet használni az ukrán határátlépéshez a magyar útlevelet, ha az ukrán állampolgárságról való lemondással kapcsolatos kérvényt Ukrajna elnöke is jóváhagyta. Az ukrán állampolgárság elvesztésének és megszüntetésének okait Ukrajna állampolgárságról szóló törvényének 18. és 19. cikke határozza meg.  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Lengyelország 50 Krab lánctalpas önjáró tüzérségi löveget ad el Ukrajnának

Lengyelország 50 Krab lánctalpas önjáró tüzérségi löveget ad el Ukrajnának, a 630 millió dollárnak megfelelő értékű ügyletről Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő számolt be keddi sajtóértekezletén. A közép-lengyelországi Huta Stalowa Wola városban a Jacek Sasin kormányfőhelyettes, kincstárügyi miniszter és Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter részvételével szervezett sajtókonferencián Morawiecki az utóbbi harminc év egyik legnagyobb lengyel fegyverszállítási ügyletének nevezte a múlt héten Kijevben, a lengyel-ukrán kormányközi konzultációk során aláírt megállapodást. A beszerzést Ukrajna részben az Európai Unió eszközeiből, részben az állami költségvetésből fedezi - közölte Morawiecki. A Dziennik Gazeta Prawna (DGP) lengyel napilap múlt heti értesülése szerint az első 18 Krab-tarackot múlt héten továbbították Ukrajnának a lengyel hadsereg készleteiből. Az ügylet hátramaradt részét néhány hónapon belül véglegesítik - írta a DGP. A 40 kilométeres hatósugarú Krab önjáró tüzérségi lö

Kárpátalja települései: Ismerje meg Csonkapapi történetét

Csonkapapi magyar település a Beregszászi járásban, Beregszásztól 25 kilométerre. Kárpátalja délnyugati részében, Magyarország határa mentén terül el. A település határai: északról Som, keletről Mezőkaszony , délről az ukrán–magyar határ, délnyugatról Kispapi, nyugatról Hetyen. A község környéke sík jellegű, amit csak a közeli kaszonyi dombok zavarnak meg. A községet átszelő Micz-patak hosszan tartó aszályos nyárakon kiszárad. Nevét az oklevelek először 1261-ben említették Pop néven. A Papi helynév tulajdonképpeni értelme "papé, pap birtoka, papi birtok". Ez valószínűleg Haraszti Erasmus katolikus papra utal, mivel a község egy ideig az ő birtoka volt. Mondák szólnak egy befejezetlen, csonka templomról, ami után talán a nevét kapta volna, de neve régebbi eredetű. Ugyanis azt tartja a szájhagyomány, hogy eredetileg két település volt, Csonkás és Papi. Csonkás szinte teljesen elnéptelenedett az 1241-1242-es tatárjárás következtében. Lakossága Papiba menekült, mivel az fallal me

Kárpátalja települései: Ismerje meg Bótrágy történetét

A helység már a XII. században létezett, s akkor a Betke család bírta, akitől Bánk bán veje, Simon kapta. Tőle elkobzás folytán az itteni birtok a koronára szállt, ám 1270-ben Rusdi Mihály kapta meg. Majd a terület második feleségének Berenczei Náné fiának tulajdonába került. Aztán a Lónyai család birtoka volt, így Bótrágyot ezen időszakban, mint a Nagy-Lónya uradalomhoz tartozó birtokot tartották számon. 1413-ban zálogcímen beiktatták négy itteni jobbágy-telek birtokába, amelyet Kereknyei Imre plébános és testvére Márton birtokoltak (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest.) Az 1567-ben átvonuló tatárok a helységet megkímélték, a körülötte talált tanyákat azonban felégették. Ekkor 7 kapu találtatott itt, majd 1600-ban 6 után vetettek ki adót (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest). A XVI. század első felében a község lakói előbb az evangél

A magyargyűlölő Irina Farion kikelt az oroszul beszélő ukrán menekültek ellen

Az ukrán menekülteknek fel kell hagyniuk azzal, hogy Lengyelországban oroszul beszélnek, mert indokot szolgáltatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadására, ahogy ezt az orosz ajkúak már megtették Ukrajna esetében – közölte Irina Farion, volt parlamenti képviselő, lembergi egyetemi docens a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében . A Szvoboda Párt egykori képviselője élesen kikelt az ukrán menekültek ellen, mert oroszul beszélnek Lengyelországban. Szerinte az orosz nyelv használatával az ukrán menekültek indokot szolgáltathatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadásához, ahogy ezt az orosz anyanyelvűek már megtették Ukrajna esetében - írta a Kárpát.in.ua. Farion hangsúlyozta: „Lengyelországot sokkolta a tény, hogy az ukrán menekültek Putyin nyelvén beszélnek. Ezért Lengyelország már gyakorolja a riasztás, felismerve, hogy Putyin jön, hogy felszabadítsa az orosz ajkú lakosságot.” Az egyetemi docens azt üzente az országot elhagyóknak: „hallgassatok ide, menekültek, hagyjátok abba