A nemzetközi intézmények és Grúzia is arra számít, hogy a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságává válhat még idén. Ugyanis miután elkezdődött a háború, és Vlagyimir Putyin bejelentette a részleges mozgósítást, több mint százezer orosz állampolgár menekült az országba, ezzel nagyot lendítve a gazdaságon – írja a Reuters nyomán az Index.
A nemzetközi intézmények szerint azonban a hirtelen növekedésnek káros és veszélyes hatásai is lehetnek. 2022-re Grúzia tízszázalékos gazdasági növekedést könyvelhet el, ami igen jelentősnek számít – vélekednek a nemzetközi intézmények. A statisztikák szerint idén eddig legalább 112 ezer orosz menekült Grúziába.
A növekedés negatív hatása leginkább az albérleti piacon érhető tetten. A TBC Bank elemzése szerint a növekvő kereslet azt eredményezte, hogy idén 75 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak.
Emiatt több fiatal sem kezdi meg az egyetemi tanulmányait, mert nem tudja finanszírozni az albérletet. Ráadásul a háború végeztével a gazdasági fellendülés implikátorának számító oroszok visszatérhetnek a hazájukba, a növekedésnek pedig vége szakad.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: