Kárpátaljának projekteket kell generálnia a mezőgazdaság, az állattenyésztés, a kertészet, vagy akár az építészet fejlesztésére. Ez lehetővé teszi, hogy munkahelyeket és tartalékot teremtsenek a régió számára – jelentette ki Viktor Mikita kormányzó az Open Zakarpattia 2022 nevű fórumon.
Elmondása szerint a megyében jelenleg nagy mennyiségű üzlet kötődik az építkezéshez. Mint mondta: "Fontos, hogy számos gazdaságfejlesztési programot hozzunk létre, hogy a helyi, építeni tudó vállalkozások át tudjanak orientálódni a termelési komponensre."
Mikita szerint Kárpátalja nagy potenciállal rendelkezik a mezőgazdaság, azon belül is a kertészet és a szőlőművelés fejlődésében. Kiemelte: "Hatalmas földterületeink vannak, amelyek nincsenek kihasználva. Beszélhetünk sípályákról, továbbá befektetőkről és több tízmillió dollárról is. Azonban háború van, és nem tudjuk, mikor lesz vége."
Ennek kapcsán kiemelte: "Ha növeljük a juhok számát, tartalékot képezhetünk, és ez az élelmezésbiztonság egyik tényezője lehet."
A kormányzó aláhúzta, hogy terveik közt szerepel ezeknek a területeknek a népszerűsítése a gazdálkodók és a helyi lakosság körében. Ebből ugyanis sikeres vállalkozások alakulhatnak ki. (Kárpátalja ma)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: