Oroszország nem utasítja el a tárgyalásokat Ukrajnával, ezt csak Kijev teszi – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden az indonéziai G-20-csúcstalálkozón az ottani részvételét összegző sajtóértekezletén.
"Mi az elnökünk szájával több ízben megerősítettük, hogy nem utasítjuk el a tárgyalásokat. Ha valaki elutasítja, az Ukrajna. És minél tovább utasítja el, annál nehezebb lesz végül megállapodni" – mondta Lavrov. Az orosz külügyminiszter „irreálisnak” minősítette a tárgyalások elé támasztott ukrán feltételeket. Kifogásolta azt is, hogy míg a csúcson a felszólalók három percet kaptak hozzászólásaikra, Volodimir Zelenszkij húsz percig beszélhetett felvételről.
Az ukrán elnök tíz pontban fogalmazta meg Kijev követeléseit. Ukrajna az orosz csapatok kivonását és az ország területi integritásának teljes helyreállítását követeli, Oroszország viszont saját területének tekinti a szeptember végén annektált négy kelet-ukrajnai régiót a már 2014-ben elcsatolt Krím félsziget mellett.
Az orosz külügyminiszter kitért azokra a jelzésekre és híresztelésekre, melyek szerint az amerikai kormányzat arra próbálja rávenni Zelenszkijt, hogy legyen „tárgyalóképesebb”. Lavrov szerint emögött az a megfontolás húzódik meg, hogy a nyugati világ egy része elkezdett kételkedni abban, szükség van-e további fegyverszállításokra Ukrajnának.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a G20-csúcstalálkozón tíz pontban fogalmazta meg Kijev követeléseit, és arra sürgette a résztvevőket, hogy fogadják el békejavaslatait. Az ukrán elnök által beterjesztett javaslatok a következők voltak:
- nukleáris biztonság
- élelmiszer-biztonság
- energiabiztonság
- az összes hadifogoly azonnali szabadon bocsátása
- az ENSZ Alapokmányának végrehajtása; Ukrajna területi integritásának helyreállítása
- az orosz csapatok kivonása Ukrajna területéről, a fegyveres konfliktus beszüntetése
- az igazságszolgáltatás helyreállítása
- a szándékos természetkárosítás befejezése
- az eszkaláció megelőzése
- a háborút lezáró nap kijelölése
Az államfő kedden azt mondta a világ vezetőinek: most van itt az ideje annak, hogy az általa javasolt béketerv alapján véget vessenek az országában zajló orosz háborúnak. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: