Ugrás a fő tartalomra

Novák Katalin Kijevben: Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta

A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is - mondta el Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Kijevben, ahová Voldomir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett.

Az államfő a Grain from Ukraine (Gabona Ukrajnából) programban részvételre kapott meghívást. A holodomor 90. évfordulóján elindított humanitárius program keretet teremt arra, hogy ukrán élelmiszereket szállítsanak az éhezés által leginkább sújtott afrikai és ázsiai országokba.

Novák Katalin hangsúlyozta: Ukrajnával szomszédos ország elnökeként a béke és a stabilitás alapvető fontosságú számára. "Az élelmiszer-ellátási lánc biztosítása, és ezáltal az áruk zökkenőmentes áramlásának lehetővé tétele nem száraz szabadkereskedelmi vagy piacgazdasági kérdés, hanem az élet vagy halál közötti választóvonalat jelenti" - fogalmazott Novák Katalin.

Emlékeztetett arra, hogy az 1932/1933-as nagy éhínség borzalmas volt és mi, magyarok nemcsak tudatában vagyunk ennek, hanem azon kevés nemzetek közé tartozunk, amelyek megemlékeznek a tragédiáról. Így teszünk többek között Budapest szívében, az Erzsébet hídnál található holodomor emlékműnél is és az Országgyűlés is megemlékezik az 1932/33-as évek eseményeiről - közölte. Hozzátette: az Országgyűlés egyhangú támogatással elfogadott határozatot is kiadott a nagy éhínségről.

Novák Katalin beszélt arról, hogy a kisebbségeknek széleskörű autonómiájának biztosítása érdekében minden kisebbségnek van képviselője, szószólója a magyar parlamentben. "Büszke vagyok arra, hogy az ukrán szószóló is tagja az Országgyűlésnek Budapesten" - emelte ki.

A köztársasági elnök szerint a 90 évvel ezelőtti tragédia emlékeztet mindannyiunkat arra, hogy ma is vannak olyan emberek, férfiak, nők és különösen gyerekek, akiket éhezés fenyeget.

"Magyarország mindig is világosan kimondta, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol arra szükség van. Mi, magyarok ott vagyunk, amikor humanitárius segítségnyújtásról van szó, akkor is, ha több mint egymillió menekült befogadásáról van szó Ukrajnából. De akkor is, ha egészségügyi felszerelések küldésére vagy adományozására van szükség a Hungary Helps nemzeti humanitárius segélyprogramon keresztül. De közvetlenül is segítséget nyújtunk, ahogy azt tesszük ma is" - jelentette ki. Beszámolt arról, hogy a Magyarország 10 ezer tonna gabona Afrikába való szállítását finanszírozza, 3,5 millió dollár értékben a most meghirdetett program keretében.

Novák Katalin hozzátette: Magyarország segítséget nyújt a logisztika területén is. A magyar-ukrán határon lévő központ a szállítás felgyorsítására és szükség esetén a beérkező áruk tárolására is szolgál. "Csak hangsúlyozni tudom: éljenek ezzel a további lehetőséggel, különösen, ha egy útvonal elakad, használják a másikat" - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrajnai háború a legsürgetőbb és a legfontosabb kihívás a térségünkben. A feleknek vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz, meg kell nyitni a diplomáciai csatornákat, a végső cél pedig az igazságos béke elérése kell legyen, ez mindannyiunk érdeke - jelentette ki.

Mint mondta, fél éve van hivatalban és a kezdetektől fogva elítéli a szomszédos független Ukrajna ellen indított orosz agressziót, a kíméletlen rombolást. "Feleségként és háromgyermekes anyaként elborzaszt, ami a szomszédságunkban történik és mélyen osztozom minden szülő - anyák, apák, feleségek, férjek, nagyszülők és gyermekek - gyászában és fájdalmában" - jelentette ki.

Kiemelte: mindannyiunknak kötelessége segíteni az áldozatokon, szükséget szenvedőkön. "Nap mint nap menekültek ezrei érkeznek hazámba, akik mindenüket hátrahagyták. Magyarország azonnal megnyitotta a határait, a gyerekeket befogadtuk az iskolákba, orvosi ellátást, sőt kikapcsolódási, üdülési lehetőséget is biztosítunk. Személyesen is megtapasztaltam a magyar-ukrán határ mentén a páratlan társadalmi összefogást, és örülök, hogy a civil szervezetek, karitatív szervezetek a mai napig aktívan részt vesznek ebben". Jelenleg is zajlik Magyarország történetének legnagyobb humanitárius programja, amely Ukrajna, az ukrán emberek és családok megsegítése érdekében indult - jelentette ki Novák Katalin.

"Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta. Mi magyarok a kezdetektől fogva kiálltunk a felesleges vérontás, fájdalom és szenvedés ellen" - mondta Novák Katalin. Az államfő leszögezte: Magyarország és Ukrajna szomszédok, a szomszédunk számíthat a segítségünkre, és ez így is marad. Reményének adott hangot, hogy míg 2022 a háború éve volt, addig 2023 a béke éve lesz.

A programban résztvevők közös nyilatkozatot is elfogadtak, amely szerint a háború kezdete óta 10 millió tonnányi mezőgazdasági termékkel kevesebb jutott a világpiacra, mint az előző év ugyanezen időszakában. Ez azt jelenti, hogy a világon több millió ember élelmezésbiztonsága került súlyos veszélybe. A nyilatkozat rögzíti, hogy Ukrajna a háború ellenére is aktívan dolgozik azon, hogy a nemzetközi partnerekkel együttműködve mezőgazdasági termékekkel lássa el a rászorulókat. Teszi ezt különösen Szomália, Etiópia, a Szudáni Köztársaság, Jemen, Kenya és Nigéria támogatásával, valamint az Afrikába, Ázsiába, Európába és az amerikai kontinensre irányuló gabonaexport fenntartásával.

Novák Katalin vasárnap Kárpátaljára látogat. (MTI/Fotó: Facebook/Novák Katalin)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csontos Karina, a Sztárban Sztár leszek! kárpátaljai tehetsége a nagylucskai szörnyű baleset egyik áldozata

Mint ismeretes, szörnyű baleset történt Nagylucskán pénteken a hajnali órákban: autómentőbe rohant bele egy személyautó. A baleset következtében a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette.  Kiderült, hogy az egyik elhunyt a Sztárban Sztár leszek! kárpátalajai versenyzője, Csontos Karina. A fiatal versenyző a show-ban a középdöntőig jutott.  Karina pár hete még a stúdióban bizonyított: Majka és Tóth Gabi pedig összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A top 12-be már nem jutott be, de sokan emlékezhetnek rá, itt megnézheti a fellépését.  Tóth Gabi is reagált a szönyű hírre: "Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!" - írta.  A Mukachevo.net információi szerint a tragikus balesetben Csontos Karinán kívűl egy 21 éves járőr, Ihor Marcsisak és egy 25 éves határőr, Jurij Baljuk vesztette életét. Őszinte részvétünk a tragikus balesetben elhunytak családt

Az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező hadköteles férfiak figyelmébe!

Ukrajna jogszabályai szerint a kettős állampolgárság nem elismert Ukrajnában. Ukrajna állampolgárának számít az a kettős állampolgárságú személy, aki ukrán állampolgársággal is rendelkezik. A hadköteles férfiaknak hadiállapot idején k ettős állampolgárként az ukrán határt átlépni magyar útlevéllel nem lehet. Csak akkor van erre lehetőség, ha a kettős állampolgár lemond az ukrán állampolgárságáról. Azonban csak onnantól kezdve lehet használni az ukrán határátlépéshez a magyar útlevelet, ha az ukrán állampolgárságról való lemondással kapcsolatos kérvényt Ukrajna elnöke is jóváhagyta. Az ukrán állampolgárság elvesztésének és megszüntetésének okait Ukrajna állampolgárságról szóló törvényének 18. és 19. cikke határozza meg.  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Lengyelország 50 Krab lánctalpas önjáró tüzérségi löveget ad el Ukrajnának

Lengyelország 50 Krab lánctalpas önjáró tüzérségi löveget ad el Ukrajnának, a 630 millió dollárnak megfelelő értékű ügyletről Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő számolt be keddi sajtóértekezletén. A közép-lengyelországi Huta Stalowa Wola városban a Jacek Sasin kormányfőhelyettes, kincstárügyi miniszter és Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter részvételével szervezett sajtókonferencián Morawiecki az utóbbi harminc év egyik legnagyobb lengyel fegyverszállítási ügyletének nevezte a múlt héten Kijevben, a lengyel-ukrán kormányközi konzultációk során aláírt megállapodást. A beszerzést Ukrajna részben az Európai Unió eszközeiből, részben az állami költségvetésből fedezi - közölte Morawiecki. A Dziennik Gazeta Prawna (DGP) lengyel napilap múlt heti értesülése szerint az első 18 Krab-tarackot múlt héten továbbították Ukrajnának a lengyel hadsereg készleteiből. Az ügylet hátramaradt részét néhány hónapon belül véglegesítik - írta a DGP. A 40 kilométeres hatósugarú Krab önjáró tüzérségi lö

Kárpátalja települései: Ismerje meg Csonkapapi történetét

Csonkapapi magyar település a Beregszászi járásban, Beregszásztól 25 kilométerre. Kárpátalja délnyugati részében, Magyarország határa mentén terül el. A település határai: északról Som, keletről Mezőkaszony , délről az ukrán–magyar határ, délnyugatról Kispapi, nyugatról Hetyen. A község környéke sík jellegű, amit csak a közeli kaszonyi dombok zavarnak meg. A községet átszelő Micz-patak hosszan tartó aszályos nyárakon kiszárad. Nevét az oklevelek először 1261-ben említették Pop néven. A Papi helynév tulajdonképpeni értelme "papé, pap birtoka, papi birtok". Ez valószínűleg Haraszti Erasmus katolikus papra utal, mivel a község egy ideig az ő birtoka volt. Mondák szólnak egy befejezetlen, csonka templomról, ami után talán a nevét kapta volna, de neve régebbi eredetű. Ugyanis azt tartja a szájhagyomány, hogy eredetileg két település volt, Csonkás és Papi. Csonkás szinte teljesen elnéptelenedett az 1241-1242-es tatárjárás következtében. Lakossága Papiba menekült, mivel az fallal me

Kárpátalja települései: Ismerje meg Bótrágy történetét

A helység már a XII. században létezett, s akkor a Betke család bírta, akitől Bánk bán veje, Simon kapta. Tőle elkobzás folytán az itteni birtok a koronára szállt, ám 1270-ben Rusdi Mihály kapta meg. Majd a terület második feleségének Berenczei Náné fiának tulajdonába került. Aztán a Lónyai család birtoka volt, így Bótrágyot ezen időszakban, mint a Nagy-Lónya uradalomhoz tartozó birtokot tartották számon. 1413-ban zálogcímen beiktatták négy itteni jobbágy-telek birtokába, amelyet Kereknyei Imre plébános és testvére Márton birtokoltak (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest.) Az 1567-ben átvonuló tatárok a helységet megkímélték, a körülötte talált tanyákat azonban felégették. Ekkor 7 kapu találtatott itt, majd 1600-ban 6 után vetettek ki adót (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest). A XVI. század első felében a község lakói előbb az evangél

A magyargyűlölő Irina Farion kikelt az oroszul beszélő ukrán menekültek ellen

Az ukrán menekülteknek fel kell hagyniuk azzal, hogy Lengyelországban oroszul beszélnek, mert indokot szolgáltatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadására, ahogy ezt az orosz ajkúak már megtették Ukrajna esetében – közölte Irina Farion, volt parlamenti képviselő, lembergi egyetemi docens a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében . A Szvoboda Párt egykori képviselője élesen kikelt az ukrán menekültek ellen, mert oroszul beszélnek Lengyelországban. Szerinte az orosz nyelv használatával az ukrán menekültek indokot szolgáltathatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadásához, ahogy ezt az orosz anyanyelvűek már megtették Ukrajna esetében - írta a Kárpát.in.ua. Farion hangsúlyozta: „Lengyelországot sokkolta a tény, hogy az ukrán menekültek Putyin nyelvén beszélnek. Ezért Lengyelország már gyakorolja a riasztás, felismerve, hogy Putyin jön, hogy felszabadítsa az orosz ajkú lakosságot.” Az egyetemi docens azt üzente az országot elhagyóknak: „hallgassatok ide, menekültek, hagyjátok abba