Oroszország ukrajnai inváziója miatt újraindulhat a nukleáris fegyverkezési verseny – erről beszélt Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a hétvégén, írta meg az Index.
Azt mondta: ha Oroszországot nem sikerül visszaszorítani Ukrajnában, akkor az hosszútávon ahhoz vezethet, hogy a világ autokrata vezetői beindítják az atomprogramjaikat. „Arra a következtetésre juthatnak, hogy ha nukleáris fegyvereket szereznek, akkor egyfajta vadászigazolványt kapnak [más államokkal szemben]. Ez pedig a nukleáris fegyverkezésnek egy veszélyes spirálját indíthatja be – fogalmazott a tárcavezető a Politico szerint.
Hozzátette azt is: most, hogy az ukrajnai háborúban az oroszok rosszul állnak, könnyen előfordulhat, hogy Vlagyimir Putyin ismét a „nukleáris kardcsörtetés eszközéhez fordul, és az atomfegyverek bevetésével kezd el fenyegetőzni. Austin végül leszögezte: az Egyesült Államok nemzeti érdeke az, hogy megvédjék Ukrajnát, mivel a békekötésre most nem látszik esély. (Fotó: AP Photo/J. Scott Applewhite)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: