Putyin szövetségese szerint Ukrajnában "a szent Oroszország végső apokaliptikus csatát vív az antikrisztus ellen"
Az orosz erők szent háborút vívnak az antikrisztus ellen – állította Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségese, Alekszandr Dugin.
Az orosz állami televíziónak adott interjúban Dugin, akinek lányát, Darja Duginát augusztusban meggyilkolták egy Moszkva melletti autóbombával, azt mondta, egyetért Ramzan Kadirov csecsen hadúr megjegyzéseivel, aki felszólította Oroszországot, hogy végezzen „sátánmentesítést” Ukrajnában - írta az Index. Úgy fogalmazott: "Ez egy szent harc a sátáni Nyugat ellen!"
Alekszandr Dugin hozzátette, „ez egy ortodox csata, az ortodox keresztény Oroszország, a szent Oroszország végső apokaliptikus csatája az antikrisztus ellen”. Szerinte „ez a lényege ennek a különleges katonai műveletnek”.
Alekszander Dugin filozófus immár sok éve az orosz elnök ideológiájának legfontosabb és legismertebb megalapozója és képviselője, akit személyes befolyása miatt gyakran emlegetnek jelenkori Raszputyinként. Azért, mert nem csak eszmei, de lelki nyomást és befolyást is képes gyakorolni. Nézetrendszere leginkább neo-nacionalistának mondható, aminek lényege az orosz birodalmi befolyás visszaszerzése, de immár nem szovjet mintára, hanem egy egységes és központosított államban, erős egyszemélyi vezetéssel. Az ukrajnai agresszió ideológiai előkészítése is jelentős részben az ő eszméin alapul.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: