Ugrás a fő tartalomra

Scholz: Németországban nem szabadult el az energiaválság

Németországban nem szabadult el az energiaválság - jelentette ki Olaf Scholz kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A kormányfő a 2023-as költségvetés általános vitájában elmondott hozzászólásában kiemelte, hogy a kormány az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben kialakult válság miatt "irányt váltott", átszervezte az energiaellátást, a háztartások és a vállalkozások pedig takarékos fogyasztásra rendezkedtek be.

Így az utóbbi hónapok erőfeszítései révén "már elmondhatjuk, hogy országunk kézben tartja a dolgokat" - mondta Olaf Scholz.

A cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas terminálok építése és közelgő üzembe állítása a tartalékba helyezett szénerőművek újraindításával és az utolsó atomerőművek üzemidejének meghosszabbításával együtt azt jelenti, hogy "minden bizonnyal sikerül biztosítani Németország energiaellátását a következő télre" - tette hozzá a kancellár.

Az energia drágulását ellensúlyozó intézkedésekről szólva hangsúlyozta, hogy a kormány ugyan minden lehetséges intézkedést megtesz, a többi között csökkentette a földgáz és a távhő áfáját és hamarosan beindítja az úgynevezett földgázár-, áramár- és távhőárféket, de nem tud minden terhet átvállalni. Azonban a tehercsökkentő intézkedések és támogatási programok biztosítják, hogy "elviselhető" legyen az árak emelkedése.

A 200 milliárd eurós - hitelből finanszírozott - úgynevezett pénzügyi védőernyő programról azt mondta, hogy meg kell előzni az energiaválság miatt a német gazdaságot fenyegető szerkezeti károsodást, vagyis a vállalati csődöket és munkahelyek százezreinek elvesztését, ezért helyes lépés az államadósság terhére ekkora léptékű kormányzati programot indítani.

"Hazánknak megvan az ereje ahhoz, hogy úrrá legyen a válságon és megerősödve kerüljön ki belőle" - mondta Olaf Scholz.  

Az ukrajnai háború előtt Németország a földgázfelhasználásának bő 50 százalékát fedezte orosz importból. Moszkva a háború kezdete óta fokozatosan visszafogta, majd beszüntette a Németországba irányuló exportot, annak ellenére, hogy a háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós büntetőintézkedések nem érintik a földgázkereskedelmet.

Az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezeték augusztus végi leállításával 2022 szeptembere volt az első olyan hónap az oroszországi import kezdete, 1972 óta, amikor nem érkezett Németországba földgáz közvetlenül Oroszországból.

A vezetékes orosz import kiváltását szolgálja egy sor fejlesztés, felépítenek a többi között hét tengeri terminált, amelyek LNG fogadására alkalmasak. Az első - wilhelmshaveni - terminál építését már befejezték, és a tervek szerint januárban üzembe állítják.

A szövetségi közüzemi felügyelet (Bundesnetzagentur) adatai szerint az orosz import kiesését egyelőre sikerül ellensúlyozni. A hatóság pénteki jelentése szerint "németországi gázellátás stabil" és "az ellátás biztonsága továbbra is garantált", a csaknem 23 milliárd köbméter kapacitású - az évi teljes fogyasztás nagyjából negyedét fedező - földgáztárolók töltöttségi szintje pedig 99,38 százalékos.

Ugyanakkor a hatóság "kifejezetten hangsúlyozza a takarékos gázfogyasztás fontosságát" - írták, kifejtve, hogy a téli gázhiány akkor kerülhető el, ha sikerül legalább 20 százalékkal csökkenteni a fogyasztást, bekapcsolni az ellátásba az LNG-terminálokat, és mérsékelni a földgázimport télen szokásos csökkenését és az export növekedését. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csontos Karina, a Sztárban Sztár leszek! kárpátaljai tehetsége a nagylucskai szörnyű baleset egyik áldozata

Mint ismeretes, szörnyű baleset történt Nagylucskán pénteken a hajnali órákban: autómentőbe rohant bele egy személyautó. A baleset következtében a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette.  Kiderült, hogy az egyik elhunyt a Sztárban Sztár leszek! kárpátalajai versenyzője, Csontos Karina. A fiatal versenyző a show-ban a középdöntőig jutott.  Karina pár hete még a stúdióban bizonyított: Majka és Tóth Gabi pedig összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A top 12-be már nem jutott be, de sokan emlékezhetnek rá, itt megnézheti a fellépését.  Tóth Gabi is reagált a szönyű hírre: "Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!" - írta.  A Mukachevo.net információi szerint a tragikus balesetben Csontos Karinán kívűl egy 21 éves járőr, Ihor Marcsisak és egy 25 éves határőr, Jurij Baljuk vesztette életét. Őszinte részvétünk a tragikus balesetben elhunytak családt

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező hadköteles férfiak figyelmébe!

Ukrajna jogszabályai szerint a kettős állampolgárság nem elismert Ukrajnában. Ukrajna állampolgárának számít az a kettős állampolgárságú személy, aki ukrán állampolgársággal is rendelkezik. A hadköteles férfiaknak hadiállapot idején k ettős állampolgárként az ukrán határt átlépni magyar útlevéllel nem lehet. Csak akkor van erre lehetőség, ha a kettős állampolgár lemond az ukrán állampolgárságáról. Azonban csak onnantól kezdve lehet használni az ukrán határátlépéshez a magyar útlevelet, ha az ukrán állampolgárságról való lemondással kapcsolatos kérvényt Ukrajna elnöke is jóváhagyta. Az ukrán állampolgárság elvesztésének és megszüntetésének okait Ukrajna állampolgárságról szóló törvényének 18. és 19. cikke határozza meg.  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Kárpátalja települései: Ismerje meg Csonkapapi történetét

Csonkapapi magyar település a Beregszászi járásban, Beregszásztól 25 kilométerre. Kárpátalja délnyugati részében, Magyarország határa mentén terül el. A település határai: északról Som, keletről Mezőkaszony , délről az ukrán–magyar határ, délnyugatról Kispapi, nyugatról Hetyen. A község környéke sík jellegű, amit csak a közeli kaszonyi dombok zavarnak meg. A községet átszelő Micz-patak hosszan tartó aszályos nyárakon kiszárad. Nevét az oklevelek először 1261-ben említették Pop néven. A Papi helynév tulajdonképpeni értelme "papé, pap birtoka, papi birtok". Ez valószínűleg Haraszti Erasmus katolikus papra utal, mivel a község egy ideig az ő birtoka volt. Mondák szólnak egy befejezetlen, csonka templomról, ami után talán a nevét kapta volna, de neve régebbi eredetű. Ugyanis azt tartja a szájhagyomány, hogy eredetileg két település volt, Csonkás és Papi. Csonkás szinte teljesen elnéptelenedett az 1241-1242-es tatárjárás következtében. Lakossága Papiba menekült, mivel az fallal me

A magyargyűlölő Irina Farion kikelt az oroszul beszélő ukrán menekültek ellen

Az ukrán menekülteknek fel kell hagyniuk azzal, hogy Lengyelországban oroszul beszélnek, mert indokot szolgáltatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadására, ahogy ezt az orosz ajkúak már megtették Ukrajna esetében – közölte Irina Farion, volt parlamenti képviselő, lembergi egyetemi docens a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében . A Szvoboda Párt egykori képviselője élesen kikelt az ukrán menekültek ellen, mert oroszul beszélnek Lengyelországban. Szerinte az orosz nyelv használatával az ukrán menekültek indokot szolgáltathatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadásához, ahogy ezt az orosz anyanyelvűek már megtették Ukrajna esetében - írta a Kárpát.in.ua. Farion hangsúlyozta: „Lengyelországot sokkolta a tény, hogy az ukrán menekültek Putyin nyelvén beszélnek. Ezért Lengyelország már gyakorolja a riasztás, felismerve, hogy Putyin jön, hogy felszabadítsa az orosz ajkú lakosságot.” Az egyetemi docens azt üzente az országot elhagyóknak: „hallgassatok ide, menekültek, hagyjátok abba

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének