Az orosz csapatok nem nyernek semmit a kahovkai víztározó felrobbantásával, sőt mi több, csak veszítenek – mondta Alekszandr Kovalenko, az Információs Ellenállás csoport katonai-politikai szakértője.
A szakember szerint egy gát felrobbantásához 0,3-0,5 kilotonna vagy még ennél is több teljes töltet szükséges, amelynek hatása már a taktikai atomfegyverekével vetekszik. Ennek következményeiről azt mondta, a víz a gát bal oldalán fog kiömleni, pont azon a részen, ahol az oroszok jelenleg a védelmüket szerelik fel - írta az Index.
Kovalenko úgy véli, ezzel Oroszország azt veszélyezteti, hogy rövid időn belül elveszíti Ukrajna déli részét.
"Itt nem az a kérdés, hogy megteszik-e, vagy sem, sokkal inkább az, hogy megértik-e, milyen következményekkel jár majd ez rájuk nézve" – fogalmazott a szakértő az Unian ukrán hírügynökség szerint.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: