"Nem hinném, hogy lehetséges újrakezdeni a béketárgyalásokat" – jelentette ki a BBC-nek adott interjújában Andrij Kosztin. Az ukrán főügyész közölte, hogy Kijev nem hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni háborús bűnösökkel, és nem fontolgatják a lépést. Erről azután beszélt, hogy az amerikai sajtóban megjelent hírek szerint az amerikai kormányzati tisztségviselők a háttérbe arra próbálják rávenni az ukrán vezetést, hogy mutassanak nyitottságot a béketárgyalásokra - írta az RTL. A Politico című amerikai lap információ szerint ennek a noszogatásnak is köszönhető, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn közölte, hogy már nem kötik ahhoz a feltételhez a tárgyalásokat, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök távozzon a hatalomból.
Közben amerikai és európai tisztségviselők is azt mondták a New York Times-nak, hogy egyelőre nem látnak esélyt a béketárgyalások megindítására, mert a háborútól szenvedő ukrán nép ezt erősen ellenezné. Még ha az ukrán vezetés hajlandó is lenne a tárgyalásokra, az orosz hadsereg által elkövetett atrocitások, a nemi erőszakok, a fosztogatások és a civilek ellen elkövetett tömegmészárlások miatt az ukránok azt nem tudnák elfogadni – mondták a lapnak nyilatkozó tisztségviselők.
Kosztin a BBC-nek kijelentette, hogy az orosz háborús bűnöket egy különleges nemzetközi törvényszék előtt kellene kivizsgálni. Elmondása szerint gyakorlatilag „minden városban és faluban” találtak olyan jeleket, amik arra mutatnak, hogy az oroszok szándékosan gyilkoltak és öltek meg civileket, hozzátéve, hogy több mint száz, nők és gyerekek ellen elkövetett nemi erőszakos esetet vizsgálnak.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: