Ugrás a fő tartalomra

Zelenszkij egyeztetett Dudával a lengyelországi rakétabecsapódás után

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon beszélt Andrzej Duda lengyel államfővel azután, hogy kedd este rakétabecsapódás történt az ukrán határ melletti lengyel területen - számolt be szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Az éjszakai telefonbeszélgetést követően Zelenszkij a Twitteren közölte, hogy részvétét fejezte ki az orosz "rakétaterror" következtében meghalt lengyel állampolgárok miatt. "Kicseréltük a rendelkezésre álló információkat, minden tényt megtudunk. Ukrajnát, Lengyelországot, egész Európát és a világot teljes mértékben meg kell védeni a terrorista Oroszországgal szemben" - hangsúlyozta az ukrán elnök.

Zelenszkij egyik videoüzenetében jelentette be, hogy a keddi súlyos orosz rakétatámadás miatt Ukrajnában mintegy tízmillió ember maradt áram nélkül. Elmondta, hogy szerdára virradóan Harkivot, Zsitomir régiót, Kijevet és Lviv megyéket érintette leginkább az áramkimaradás. Ezen felül a nyugat-ukrajnai Lvivben és néhány más városban a távfűtés is leállt. 

Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a haditanács szerdai ülése után kijelentette: Ukrajna a partnerekkel közösen folytatja a lengyelországi rakétabecsapódás részletes tanulmányozását, és hozzáférést kér az ukrán szakemberek számára.

"Támogatjuk az eset további részletes tanulmányozását a partnerekkel közösen. Készek vagyunk átadni partnereinknek a rendelkezésünkre álló, oroszokat terhelő bizonyítékokat. Partnereinktől is várunk olyan információkat, amelyek alapján az a végső következtetés született, hogy ez egy ukrán légvédelmi rakéta volt. Ezenkívül Ukrajna azt kéri, hogy védelmi minisztériumának és határőrségének képviselői haladéktalanul eljuthassanak a robbanás helyszínére. Továbbra is teljes mértékben nyitottak vagyunk a helyzet átfogó tanulmányozására és a rendelkezésre álló adatok teljes körén alapuló következtetések levonására" - fejtette ki Danilov. A védelmi tanács hangsúlyozza, hogy a történtekért csakis Oroszország és annak rakétaterrorja okolható - áll az RNBO sajtóközleményében.

Denisz Monasztirszkij belügyminiszter egy tévéműsorban arról számolt be, hogy az előzetes információk alapján az orosz rakétacsapások következtében Kijevben egy ember vesztette életét, hárman megsérültek. További három civil lakos sebesült meg más településeken. Mintegy harminc polgári létesítményben keletkeztek károk, ezek lakóházak és létfontosságú infrastrukturális objektumok. Az ukrán katasztrófavédelem közlése szerint Kijevben lelőtt orosz rakéták roncsai zuhantak rá két többszintes lakóépületre a belvárosban lévő Pecserszk kerületben és egy elhagyott épületre Obolony kerületben.

Az uktán légierő parancsnokságának sajtószolgálata tette közzé a pontosított adatokat, amelyek szerint kedden Oroszország Ukrajnát 96 légi és tengeri rootrepülőgéppel (H-101, H-555, Kalibr), H-59-es irányított rakétákkal, továbbá Shahíd-136-os és 131-es, valamint Orion és Orlan-10 típusú csapásmérő drónokkal támadta meg. Az ukrán légvédelem 75 robotrepülőgépet két H-59-es irányított rakétát, tíz Shahíd tíusú, egy Orion és egy Orlan-10-es drónt lőtt le.

Makszim Kozickij, Lviv megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy a régióra több mint tíz rakétát lőttek ki az orosz erők. Hozzátette, hogy a rakéták többségét az ukrán légvédelem megsemmisítette.

Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnöke közölte: a szakszolgálat úgy véli, hogy az Oroszoroszág 184. és 52. nehézbombázó repülőezredeinek katonái részt vettek a keddi Ukrajna elleni átfogó rakétatámadásban. Szavai szerint a nyomozók már dolgoznak azon, hogy megállapítsák a háborús bűnök összes elkövetőjének nevét.

Valentin Reznyicsenko, Dnyipropetrovszk megye kormányzója arról adott hírt, hogy szerdára virradóan az orosz erők ismét támadást hajtottak végre Nyikopol város térsége ellen Grad sorozatvetőkkel és más nehéztüzérségi fegyverekkel. Tíz lakóházat ért találat, de senki sem sérült meg.

Olekszandr Jakovlev, a Herszon megyében orosz megszállás alatt lévő Szkadovszk város polgármestere az ukrán Szabadság Rádiónak adott nyilatkozatában helyi lakosok beszámolóira hivatkozva azt mondta, hogy a településen nagy számban vannak jelen orosz katonák, és újabbak érkezése is várható. Tekintettel a harcokra és az orosz megszállásra Dél-Ukrajna egyes részein, lehetetlen hivatalosan megerősíteni vagy független forrásból ellenőrizni ezeket az információkat - mutatott rá az Ukrajiszka Pravda.

Az ukrán vezérkar szerdai jelentésében azt írta, hogy a Donyeck megyei Majorszkért vívott harcokban az egyik orosz területi zászlóalj létszámának 50 százalékát elvesztette, ezért feloszlatták. A vezérkar által közölt adatok szerint az elmúlt napban mintegy 630 orosz katona halt meg Ukrajnában, velük együtt az orosz hadsereg embervesztesége megközelítőleg 82 710-re emelkedett. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csontos Karina, a Sztárban Sztár leszek! kárpátaljai tehetsége a nagylucskai szörnyű baleset egyik áldozata

Mint ismeretes, szörnyű baleset történt Nagylucskán pénteken a hajnali órákban: autómentőbe rohant bele egy személyautó. A baleset következtében a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette.  Kiderült, hogy az egyik elhunyt a Sztárban Sztár leszek! kárpátalajai versenyzője, Csontos Karina. A fiatal versenyző a show-ban a középdöntőig jutott.  Karina pár hete még a stúdióban bizonyított: Majka és Tóth Gabi pedig összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A top 12-be már nem jutott be, de sokan emlékezhetnek rá, itt megnézheti a fellépését.  Tóth Gabi is reagált a szönyű hírre: "Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!" - írta.  A Mukachevo.net információi szerint a tragikus balesetben Csontos Karinán kívűl egy 21 éves járőr, Ihor Marcsisak és egy 25 éves határőr, Jurij Baljuk vesztette életét. Őszinte részvétünk a tragikus balesetben elhunytak családt

Az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező hadköteles férfiak figyelmébe!

Ukrajna jogszabályai szerint a kettős állampolgárság nem elismert Ukrajnában. Ukrajna állampolgárának számít az a kettős állampolgárságú személy, aki ukrán állampolgársággal is rendelkezik. A hadköteles férfiaknak hadiállapot idején k ettős állampolgárként az ukrán határt átlépni magyar útlevéllel nem lehet. Csak akkor van erre lehetőség, ha a kettős állampolgár lemond az ukrán állampolgárságáról. Azonban csak onnantól kezdve lehet használni az ukrán határátlépéshez a magyar útlevelet, ha az ukrán állampolgárságról való lemondással kapcsolatos kérvényt Ukrajna elnöke is jóváhagyta. Az ukrán állampolgárság elvesztésének és megszüntetésének okait Ukrajna állampolgárságról szóló törvényének 18. és 19. cikke határozza meg.  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Lengyelország 50 Krab lánctalpas önjáró tüzérségi löveget ad el Ukrajnának

Lengyelország 50 Krab lánctalpas önjáró tüzérségi löveget ad el Ukrajnának, a 630 millió dollárnak megfelelő értékű ügyletről Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő számolt be keddi sajtóértekezletén. A közép-lengyelországi Huta Stalowa Wola városban a Jacek Sasin kormányfőhelyettes, kincstárügyi miniszter és Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter részvételével szervezett sajtókonferencián Morawiecki az utóbbi harminc év egyik legnagyobb lengyel fegyverszállítási ügyletének nevezte a múlt héten Kijevben, a lengyel-ukrán kormányközi konzultációk során aláírt megállapodást. A beszerzést Ukrajna részben az Európai Unió eszközeiből, részben az állami költségvetésből fedezi - közölte Morawiecki. A Dziennik Gazeta Prawna (DGP) lengyel napilap múlt heti értesülése szerint az első 18 Krab-tarackot múlt héten továbbították Ukrajnának a lengyel hadsereg készleteiből. Az ügylet hátramaradt részét néhány hónapon belül véglegesítik - írta a DGP. A 40 kilométeres hatósugarú Krab önjáró tüzérségi lö

Kárpátalja települései: Ismerje meg Csonkapapi történetét

Csonkapapi magyar település a Beregszászi járásban, Beregszásztól 25 kilométerre. Kárpátalja délnyugati részében, Magyarország határa mentén terül el. A település határai: északról Som, keletről Mezőkaszony , délről az ukrán–magyar határ, délnyugatról Kispapi, nyugatról Hetyen. A község környéke sík jellegű, amit csak a közeli kaszonyi dombok zavarnak meg. A községet átszelő Micz-patak hosszan tartó aszályos nyárakon kiszárad. Nevét az oklevelek először 1261-ben említették Pop néven. A Papi helynév tulajdonképpeni értelme "papé, pap birtoka, papi birtok". Ez valószínűleg Haraszti Erasmus katolikus papra utal, mivel a község egy ideig az ő birtoka volt. Mondák szólnak egy befejezetlen, csonka templomról, ami után talán a nevét kapta volna, de neve régebbi eredetű. Ugyanis azt tartja a szájhagyomány, hogy eredetileg két település volt, Csonkás és Papi. Csonkás szinte teljesen elnéptelenedett az 1241-1242-es tatárjárás következtében. Lakossága Papiba menekült, mivel az fallal me

Kárpátalja települései: Ismerje meg Bótrágy történetét

A helység már a XII. században létezett, s akkor a Betke család bírta, akitől Bánk bán veje, Simon kapta. Tőle elkobzás folytán az itteni birtok a koronára szállt, ám 1270-ben Rusdi Mihály kapta meg. Majd a terület második feleségének Berenczei Náné fiának tulajdonába került. Aztán a Lónyai család birtoka volt, így Bótrágyot ezen időszakban, mint a Nagy-Lónya uradalomhoz tartozó birtokot tartották számon. 1413-ban zálogcímen beiktatták négy itteni jobbágy-telek birtokába, amelyet Kereknyei Imre plébános és testvére Márton birtokoltak (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest.) Az 1567-ben átvonuló tatárok a helységet megkímélték, a körülötte talált tanyákat azonban felégették. Ekkor 7 kapu találtatott itt, majd 1600-ban 6 után vetettek ki adót (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest). A XVI. század első felében a község lakói előbb az evangél

A magyargyűlölő Irina Farion kikelt az oroszul beszélő ukrán menekültek ellen

Az ukrán menekülteknek fel kell hagyniuk azzal, hogy Lengyelországban oroszul beszélnek, mert indokot szolgáltatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadására, ahogy ezt az orosz ajkúak már megtették Ukrajna esetében – közölte Irina Farion, volt parlamenti képviselő, lembergi egyetemi docens a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében . A Szvoboda Párt egykori képviselője élesen kikelt az ukrán menekültek ellen, mert oroszul beszélnek Lengyelországban. Szerinte az orosz nyelv használatával az ukrán menekültek indokot szolgáltathatnak Oroszországnak Lengyelország megtámadásához, ahogy ezt az orosz anyanyelvűek már megtették Ukrajna esetében - írta a Kárpát.in.ua. Farion hangsúlyozta: „Lengyelországot sokkolta a tény, hogy az ukrán menekültek Putyin nyelvén beszélnek. Ezért Lengyelország már gyakorolja a riasztás, felismerve, hogy Putyin jön, hogy felszabadítsa az orosz ajkú lakosságot.” Az egyetemi docens azt üzente az országot elhagyóknak: „hallgassatok ide, menekültek, hagyjátok abba