Moszkva továbbra is számít Kijevre, hogy újraindítsa a béketárgyalásokat, figyelembe véve az új területi realitásokat – mondta Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
"Továbbra is várjuk az egyértelmű jelzéseket a kijevi rezsimtől a tárgyalási folyamat újraindítására irányuló szándékáról, figyelembe véve az új területi realitásokat és a helyszíni helyzetet" – fogalmazott a szóvivő a TASZSZ orosz hírügynökség szerint.
Maria Zaharova szerint Moszkva úgy véli, most helytelen lenne egyes pártok álláspontjairól beszélni, azoknak maguknak kell eldönteniük, hogy akadályozzák-e a tárgyalásokat vagy sem. A külügyi szóvivő hangsúlyozta, az orosz vezetés „mindig is elkötelezett volt a konfliktus megoldásának diplomáciai módszerei mellett” - írta az Index.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszországgal nem lehet tárgyalni, mert terrorista ország – írja az Unian ukrán hírügynökség.
Az elnök szerint a háborúnak csak akkor lesz vége, ha Moszkva visszaadja az ideiglenesen megszállt területeket, beleértve a Donbászt és a Krímet. Úgy véli, a tárgyalásokban nincs számukra semmi új. „Már tudjuk, mi lesz a történet vége” – tette hozzá.
Volodimir Zelenszkij kijelentette: nem kötnek kompromisszumot Oroszországgal, tudatta az Index.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: