Már jövőre száz hrivnyába kerülhet egy liter napraforgóolaj a boltok polcain. A lakosságnak azt tanácsolják, hogy már most gondoljanak a tartalékokra - írta a Kárpátalja.
Szinte minden élelmiszertermék jelentős drágulása közepette megérdemelten az olaj a rekorder, hiszen az idén 80 százalékkal drágult.
Az olajár emelkedésének fő oka a gáz drágulása.
„Decemberig még marad nálunk a jelenlegi ár. Nehéz megmondani, mi lesz január-februárban az energiahordozók árának ismerete nélkül” - jelezte Denisz Makarcsuk szakértő.
Az agrárpolitikai tárca nem látja okát az erőteljes drágulásnak, de a szakértők nem változtatnak előrejelzéseiken.
Közben a Kárpáti Igaz Szó arról tájékoztat, hiába takarítottak be az idén rekord mennyiségű gabonát Ukrajnában, ennek ellenére még ebben az évben tovább emelkedik a liszt és a kenyér ára.
A drágulás 10-15 százalékos lehet - hangzott el azon a témában tartott kerekasztal-megbeszélésen, melyet a parlament gazdasági bizottságában tartottak. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az áremelkedés egyik meghatározó oka a gabonatermesztés exportorientáltsága. Ukrajna teljes mértékben integrálódott a világ élelmiszeriparába, így belföldön is a világpiaci árak érvényesülnek - hangzott el az eszmecserén.
Bagrat Ahidzsanov, a szaktárca pénzügyi-gazdasági főosztályának vezetője hozzátette: a liszt és a kenyér drágulásához hozzájárul az üzemanyag, a műtrágya, a gépek és alkatrészek árának emelkedése is.
Az elmúlt 5 évben a kenyér ára megduplázódott.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: